2009. augusztus 29., szombat

Férj és feleség - Accidental Husband (2008)


Melyik lehet a világ legszemetebb munkája?

Valamelyik műholdas ismeretterjesztő tévécsatornán megy egy műsor, melyben a világhírű dán focikapus, Peter Schmeichel mindenféle nehéz és koszos munkát kipróbál, hogy bemutassa a nézőknek a világ legszemetebb munkáját.
A Manchester United focicsapat legendás kapusa volt már trágyázó egy disznótelepen, olajtartály takarító, bányagépkezelő a mélyben, stb. de a legszemetebb munkát még nem mutatta be, ugyanis az az ügynökösködés.

Legyen akár piramis-rendszer, akár MLM, a lényeg a következő: hálózd be a családodat, a barátaidat, a munkatársaidat, mindenkit akit tudsz, és vedd rá őket arra, hogy költsenek pénz valamire, amire semmi szükségük sincs, de neked a jutalékból pénzt hoz. A finom elutasításról ne vegyél tudomást, nyomakodj addig, míg vagy beadják a derekukat, vagy elhajtanak melegebb égtájakra. Ha kifogytál a barátokból, keresd fel rég látott ismerőseidet, és csinálj úgy, mintha csak puszta szeretetből érdeklődnél felőlük, majd amikor ettől a gesztustól elkábulnak, tálald a Lyoness vásárlói klub előnyeit, vagy adj el nekik évi kétszeri hévízi apartmanhasználatot kétmillióért. Ha ez is kimerült, el lehet kezdeni a Matáv-telefonkönyvből az ismeretlenek hideghívásait, természetesen rejtett számról.

Erre tudtam csak gondolni, miközben a Férj és feleség (The Accidental Husband) című film első húsz percén szenvedtem át magam: nevezetesen Uma Thurman ügynökére, aki eladta neki ezt a trágya szerepet. Nyilván azzal kecsegtette, hogy a másik két főszereplő Colin Firth és Jeffrey Dean Morgan lesznek, hogy nem kell fél évre külföldre utaznia, mert a forgatási helyszín New York és hogy az egész pár hét alatt lemegy, mert a forgatókönyv nem bonyolult. Megjegyzem, az ügynök minimum 20%-ot szakít a színésznő gázsiján.
Uma Thurman előző filmjeiben: Kill Bill, Batman, Ponyvaregény, Veszedelmes viszonyok

A két férfi színésznek pontosan ugyanezt mondhatták, mindkettő alá is írta a szerződést, és a producerek dörzsölhették a tenyerüket, hogy mekkora kasza lesz három ilyen színésszel kihozni egy mozifilmet. Hát nagy kasza nem lett. inkább totál bukta. A vetítésből származó összbevétel 2009. augusztus 23-ával bezárólag 19 millió dollár. Mindenki kitalálhatja, hogy ez a három színész gázsijára sem elég, úgyhogy a készítőknek lehet lappangani a Yari Film Group meetingjein.
A Férj és feleség című mozifilmet romantikus vígjátékként hirdetik, de a két jelző közül egyik sem igaz rá: nem romantikus, hanem együgyű, és nem vígjáték, hanem blődli.
Őszintén csodálom, hogy ez a forgatókönyv átment az értékelőbizottságon, és teljességgel hihetetlennek tartom, hogy menet közben ne akarta volna leállítani bárki, miután eljutottak hozzá a napi felvételek.
A történet a következő: a sikeres író és rádiós műsorvezetőnő, Dr. Emma Lloyd (Uma Thurman) szerelmi tanácsadó műsorába betelefonál egy bizonytalan menyasszony, majd a beszélgetés hatására azonban szakít vőlegényével, Patrickkel a tűzoltóval (Jeffrey Dean Morgan), aki csalódottságában elhatározza, hogy megleckézteti a sztár írónőt.
Az írónő szintén esküvő előtt áll vőlegényével Richarddal (Colin Firth) -aki a kiadója is egyben- és amellett nagyon készülnek új könyvének bemutatójára.
Patrick egy indiai tini hacker segítségével hamis házasságkötési igazolást rak fel az anyakönyvi hivatal adatbázisára, miszerint ő és Dr. Lloyd házasok. Amikor Emma és Richard elmennek az anyakönyvvezetőhöz, nem jegyzik be házasságukat mondván, hogy Dr. Lloyd már férjezett. Dr. Lloyd ekkor úgy dönt, hogy a jogi procedúrát megkerülve, ismeretlenül felkeresi a tűzoltót, hogy az aláírásával érvénytelenítse házasságukat..
Miközben a papírmunkát intézik, a véletlenek sorozata összehozza az írónőt és a tűzoltót, akik egymásba szeretnek és a film végén összeházasodnak.

Az alapötlet -bár kicsit sem eredeti- nem is lenne rossz, a szerelem tévedhetetlen professzorasszonya maga is olyan helyzetbe kerül, amiben nem tud racionálisan dönteni. Azonban a logikus lépés az volna, ha erre eszmélve belátná, hogy nem létezik a párkapcsolatok megoldására mindenható recept, és felhagyna a "hideg fejjel gondolkodj" típusú tanácsokkal. Sajnos a film készítői nem ezt hozták ki, hanem belekényszerítették a szereplőket egy sor teljesen hihetetlen és blőd jelenetbe csak azért, hogy elérjék a film végére tervezett végeredményt.

A cselekmény számos kérdésre nem ad választ, a legfőbb ezek közül, hogy a házasság előtt álló szerelmes írónő, mitől szeret bele Patrickbe, a tűzoltóba? A filmből egyáltalán nem derül ki, hogy mikor kerültek közelebb egymáshoz. Azok a jelenetek, amik ennek bemutatására szolgálnának, annyira hihetetlenek és rosszul megírtak, hogy a néző legszívesebben elmenekülne a vetítésről. Nem kétlem, hogy a színészek is ugyanígy éreztek a forgatás alatt.

Például a cukrászdás jelenet több fronton is támadja a nézők intelligenciáját. Érthetetlen, hogy Dr. Lloyd miért engedi, hogy a tűzoltó beüljön mellé a taxiba. Miért viszi el magával az esküvői torta próbájára? De ha ezt a tényt még el is nézzük a forgatókönyvnek, hogyan alakulhat ki olyan jelenet a cukrászdában, hogy őket vad idegenek jegyespárnak nézzék, és felkérésre el kelljen énekelniük és táncolniuk azt a dalt, ami akkor szólt, amikor először találkoztak? Miért nem mondta azt Dr.Lloyd, hogy ez csak egy ismerőse aki elkíséri? Teljesen érthetetlen.


Ezzel párhuzamosan megjelenik egy, csak az amerikai filmekből ismert fordulat, miszerint egy zárt csoportban (gazdagok, fehérek, arisztokraták) váratlanul felbukkan egy szereplő, aki látszatra sem illik oda (csóró, színesbőrű, bunkó), a viselkedése pedig egyenesen megbotránkoztatja a jelenlevőket.
Miután a kamera elegendő közeli képet készített a hüledező, megbotránkozott arcokról, az idegen figura előjön valamivel, amivel mégis elnyeri a jelenlevők szimpátiáját, és a kínos jelenet vidám viccelődésbe és vállveregetésbe torkollik, és gombnyomásra elmosódnak a társadalmi határok.
Ebben a filmben két ilyen jelenet is volt, mindkettő arra szolgált, hogy legitimizálja Patrick tűzoltót Dr. Lloyd mellett.
Először is, aki elmegy egy olyan méregdrága, elegáns cukrászdába, ahova fél év a várakozási idő asztalt kapni, az nem feltétlenül fog örülni annak, ha egy bunkó valamelyik asztaltól átmegy az ő asztalához és tejet töltöget neki, meg tortaszeleteket kínál körbe. Erre a cukrászda vendégei közül senkinek sem volt igénye, senki sem várta, hogy egy kívülálló csempésszen fesztelen hangulatot a délutáni tortakóstolásukba. Mindenki tudta, hogy a cukrászda vendégköre konzervatív, és amikor úgy döntött, hogy kipróbálja, pontosan olyan környezetre számított.

Aki látta a Borat c. filmet, emlékezhet két jelenetre. Az egyik, amikor Boratot kidobják a szállodából, mert fekete testvérnek öltözve megy be, a másik meg amikor call-girlt hív a házhoz egy protokollvacsoránál, és a hölgy érkeztével a vendégek egyöntetűen fölállnak az asztaltól és elmennek, mondhatnám elhúznak onnan.
A Férj és feleségben is ugyanennek kellene történnie, azaz ki kellett volna dobniuk Patricket és Emmát a cukrászdából.

A másik ilyen hihetetlen jelenet, amikor a könyvbemutatón a német üzletember meghívja az írónőt és képzelt férjét -a fociedzésről érkező melegítős tűzoltót- magánvacsorára csak azért mert a kedvenc focistája Podolski.
A képen a lengyel származású német válogatott labdarúgó Lucas Podolski, illetve Tiffán Imre borász, Podolski rajongó


Szerintem az a sztereotípia, ami ebben a jelenetben megmutatkozik, kifejezetten sértő a németekre és áttételesen az európaiakra nézve.
Ne kérdezzük meg, hogyan sétálhatott be egy izzadt melegítős alak egy illusztris társaság kellős közepére, mondjuk nem szúrta ki a személyzet.
De arra már keresem a magyarázatot, hogy egy konzervatív német üzletember, egy labdarúgóklub milliárdos tulajdonosa, miért rajongana egy idegen amerikai iránt, csak azért mert az szereti a focit és kedvenc játékosa Podolski?! Sosem találkozott még ilyen emberrel? A német üzletemberek, vagy a németek úgy általában mind idióták lennének, akiknek csak azt kell mondani, hogy "Klinsmann!" és nevetve a nyakunkba borulnának? A jelenet ugyanis ezt a klisét kénytelen alkalmazni ahhoz, hogy folytatódhasson a film. E-nélkül kidobnák a tűzoltót aki hazamenne.

Feltűnik még a filmben egy teljesen jelentéktelen mellékszereplő Dr.Lloyd apja személyében, valamint részt veszünk egy hamisítatlan (?) indiai férfivéavatáson New York Queens negyedében, meg ne kérdezze senki, hogy miért.

Senkit sem szeretnék fárasztani további elemzésekkel, aki látta a filmet, az tagadja le és felejtse el, aki nem látta, az nézze meg még egyszer az Igazából szerelem - Love Actually (2003) című filmet, mert az ugyanebben a műfajban olyanra sikeredett, amilyenre ennek a filmnek is kellett volna.

2009. augusztus 23., vasárnap

Hazárd-megye lordjai (2005) - The Dukes Of Hazzard

Hazárd-megye lordjai (2005)

Gyártási költség: 50 millió $
Filmvetítésből származó bevétel: 110 millió $


Gyermekkorom emlékezetes eseményei közé tartozik, amikor először nézhettem meg keresztapám színes tévéjén egy vasárnap délután a Hazárd megye lordjait. Nekünk akkoriban szobaantennás fekete-fehér készülékünk volt, amin - hétfőt kivéve - az MTV 1 jött be. A 2005-ös mozifilm változatot, a gyermekkor kellemes retró érzése miatt néztem meg.

Az eredeti, 1979-től 1985-ig vetített 146 epizódos sorozat, a recesszió sújtotta Amerikában játszódik, és a Duke család életén keresztül betekintést nyújt egy, a várostól távol élő "tanyasi" amerikai család hétköznapi küzdelmeibe a korrupcióval és a helyi hatalom visszaéléseivel. A sorozat akkoriban ún. családi tévésorozatnak készült, azaz nem volt benne sem meztelenség, sem erőszak, sem profán nyelvhasználat. Volt viszont egy feltűnő autó és egy csinos nő, és a kettő együttese elég volt ahhoz, hogy a férfiközönséget rendszeresen a tévé készülék elé csalogassa.

Bár a 2005-ös "nagyfilm" az eredeti tévésorozaton alapszik, a történet és az autós jelenetek alapján szerintem inkább a Smokie and The Bandit (1977) és a Cannonball Run - Ágyúgolyó futam (1981) sorába illik. Azt hiszem e-miatt is válogatták be Burt Reynoldst Hogg szerepére, hiszen a forgatókönyv alapján nem volt különösebb szükség professzionális kvalitású színészre.

A színészek kiválasztása a filmhez tartozó marketingkampány része volt. Jesse-bácsit a country-legenda Willie Nelson játssza, Daisy Duke szerepében pedig a country-zenei popsztár, Jessica Simpson debütál a mozivásznon. A déli tájszólásával mindkét színész kiválóan alkalmas arra, hogy a képzelt helyszínt, Hazzard megyét a megfelelő kontextusba helyezze. Aki szinkronizálva nézi a filmet és a környezetből nem esik le neki a helyszín, annak akkor válik ez egyértelművé, amikor meglátja az autó tetejére fényezett déli szövetségi zászlót.


Tudni kell, hogy a producerek eredetileg Britney Spearsnek ajánlották fel Daisy Duke szerepét, de az énekesnő a gondolkodási idő alatt teherbe esett, így ez a lehetőség számára sajnálatos módon kimaradt.
A 70-es években készült sorozatban különben a barna hajú Catherine Bach játszotta Daisyt.
Catherine Bach, Jessica Simpson és Britney Spears


A két férfi főszereplő közül Johnny Knoxville beválogatásával csalogatták be a producerek a mindenkori Music Television- (MTV-) generációt, hiszen Knoxville erről a csatornáról indult 2000-ben a legendássá vált Jackass! sorozattal.

A sorozatból híressé vált Dodge Charger, a "General Lee" eredeti voltában tér vissza. Érdekes, hogy amikor a vásznon a Duke fiúk bemennek a nagyvárosba, ott modern 21. századi autók között találják magukat (bár ügyesen úgy van fényképezve, hogy a „kortalan” terepjárók, pick-upok és kamionok látszódjanak), a film végén a versenyen viszont a General Lee kortársai vannak a pályán, azaz Mustangok, 74-es Corvette-ek és még a Hogg autóján menekülő Lukeot és Jesse-t is egy 84-es Chevrolet Caprice üldözi.


Szerencsés volt a mozifilm megjelenését 2005-re időzíteni, mert akkoriban Amerikában újra fellángolt az érdeklődés az autóversenyek iránt. A NASCAR-sorozat újra népszerű lett, emlékezzünk, hogy 2006-ban a Disney is kijött egy animációs mozifilmmel, a Verdákkal, mely 460 millió dolláros bevételt hozott csak a vetítésekből (és 150 millióba került).
A Chrysler autógyár is hozzájárult a film költségvetéséhez némi aprópénzzel, hiszen a Hazárd megye lordjai mozifilm megjelenésének évében mutatták be új Dodge Charger modelljüket, mert az autós jelenetektől érdeklődést vártak utcai autójuk iránt.


A cselekményre nem érdemes sok szót vesztegetni, aki látta 30 éve a sorozatot, az tetszőlegesen behelyettesíthet egy akkori epizódot.

Az autós üldözések viszont igazán élvezetesre sikerültek. A városi menekülős jelenetben van drift, slide és ugratás is, mesterfokon kivitelezve (Rhys Millen kaszkadőr vezetett). A General Lee a rendőrautók ellen nagyon látványos meneküléseket produkált, a film csúcsjelenetei közé tartozik az erdei versenyben a Dodge Charger és a Ford Mustang párharca.

A film végén a stáblista alatt láthatók azok a felvételek, melyekben nem sikerült elsőre megvalósítani a rendezői elképzeléseket, ezek a hibák 6 Dodge Charger és 14 Ford, ill. Chevrolet rendőrautó életébe kerültek.


Természetesen rengeteg volt a greenscreen jelenet, de a vágásnál adtak arra, hogy egyáltalán ne lehessen észrevenni.

Az is nagyon szimpatikus volt, hogy a forgatókönyvíró mindegyik főszereplőre írt valami karakteres jelenetet.
Jessica Simpson például bikinire vetkőzik, (bár ezért rengeteg kritika érte a filmkészítőket, mondván, hogy az eredeti tévésorozathoz képest túlzásba vitték a szexualitást).
Johnny Knoxville nagy sebességnél, menet közben kiugrik a kocsiból és az árokba gurul (igazi Jackass! stunt), Burt Reynolds is több lehetőséget kapott elhíresült gesztikulációnak bemutatására.
Willie Nelson „pinás” vicceket mesél az autóban menekülés közben, de a prímet az a jelenet viszi, amikor a film utolsó kockáin almapipát szív a ház mögött.


Összességében nekem nagyon tetszett a film, moziban nagyon élvezetes lehetett, én ugyanis DVD-n láttam.
Azon is csodálkozom, hogy miért nem lett nagyobb siker. A 100 millió dolláros bevételből 30 millió jött be az amerikai premier hétvégéjén, majd azt követően összesen 80 millió az egész világon. Úgy látszik, Európában sem a színészek, sem a fiatalkori emlékek nem voltak elegendőek ahhoz, hogy több héten át megtöltsék a mozikat.

2009. augusztus 21., péntek

Grotesque - Gurotesuku (2009)

Japán rémálom


Amikor 2005-ben feleségemmel Kiotóban voltunk, egyik este a szálloda emeleti folyosóján vásároltunk az automatából 1000 jenért (2000 Ft akkor) egy "MoviePass"-t. Ezzel elméletileg minden fizetős csatorna nézhető lett aznap estére a szobánkban.

Megdöbbenésemre az egyetlen angol nyelvű mozicsatornaként a TNT-t kínálták, ami akkoriban Európában a Cartoon Network műsorideje után, este 8-tól ingyen nézhető volt, és olyan filmeket adtak, amiben Elvis Presley vagy Charles Bronson volt a főszereplő. Kidobott pénz, gondoltuk.

Volt viszont a fizetős csomagban két japán pornócsatorna is, így - Elvis filmjeivel szemben - győzött a jó ízlés, és jobb híján azokba néztünk bele.

Két filmbe kapcsolódtunk be párhuzamosan: az elsőben egy japán pár szeretkezett, az előjáték maga 40 percig tartott, ezalatt egy férfi kényeztette a színésznőt, aki földöntúli gyönyöröket élt át mindenféle elektronikus szerkentyűk segítségével, majd amikor az aktusra és a férfi örömére került a sor, a színésznő arckifejezése váratlanul olyan szenvedésre váltott, hogy azt hittük az apja erőszakolta meg.

A másik film egy valóság show volt tulajdonképpen. Áll egy lakókocsi egy forgalmas belvárosi utca parkolóhelyén, a lakókocsi ablakából az elhúzott függönyök mögül kinéz egy japán lány, megszólít arrajárókat és hosszan elbeszélget velük, miközben a lakókocsiban egy férfi hátulról szeretkezik vele. Mindez kábé fél órán át tart teljesen mechanikus mozdulatsorokkal, s a lánynak közben 4-5 gyalogosra van ideje .

Mindkét film esetében - a szemérem védelmében - a nemi szervek ki voltak kockázva, mint a Forma-1 sajtótájékoztatón a Marlboro-logó, de a férfi ejakulációjakor az öröm bizonyítéka a színésznő ábrázatán jól látszott. Azt már lehet mutatni. WTF?! - kérdeztük.

Pont ezt a kérdést tettem föl magamnak a Grotesque című "j-horror" megtekintése után. What the fuck?!

Kik képezik ennek a filmnek a közönségét? Lesznek majd olyanok, akik rohannak majd DVD-n megvásárolni (ott, ahol nem tiltják be) és popcornnal a kézben elejétől a végéig élvezettel végignézik? Nyilván vannak ilyenek, hiszen mióta a brit BBFC cenzorai nem engedélyezték a megjelenést az Egyesült Királyságban, az ismert torrent-oldalakon több tízezres seedelők jelentek meg, és a filmet fél óra alatt le lehet tölteni.

A Grotesque nem horrorfilm, hanem egy cselekmény nélküli kínzás- és embertelenség folyam futószalagon.

A jelenetek között nincs idő fellélegezni, egyik után jön a másik. A válogatott kínzások olyan tömények és annyira lélekrombolóak, hogy néha elgondolkodtam: Koji Shiraishi rendező kinek a helyébe képzelte magát a forgatókönyv megírásakor, az áldozatéba, vagy a kínzóéba? Nem listázom ki a rémtetteket, az IMDB-n megtekinthető a felhozatal. A horrorfilmekben megszokott szerszámok és testrészek mind találkoznak egymással, egyes jeleneteket nem mutat közvetlenül a kamera, csak tudni lehet mi történik, és ettől még rémségesebb az egész.

A történet dióhéjban: egy férfi elrabol egy párt, forgóasztalhoz kötözi őket, és válogatott kínzásoknak veti alá, mert a szenvedésük látványa hozza őt szexuálisan lázba. Sosem derül ki, hogy ki ez a férfi, mi a neve, a forgatókönyvíró ezt nem tartotta fontosnak.

A film elég rövid, összesen 73 perces. Japán nyelven fut, angol feliratot lehet hozzá találni az interneten, megjegyzem: teljesen fölösleges lenne. A spec. effektek tökéletesek, 2009-es technikával ez nem is csoda. A DVD-változaton biztosan érdekes lesz megnézni az "Így készült" részt. A kamera szerintem jó, sok a gyors vágás, és a handheld felvételek megfelelően rásegítenek arra, hogy közel érezzük magunkat a szereplőkhöz - ami ebben a filmben szörnyű érzés, ugye.

Összegezve: ez egy nagyon kemény film, olyan hardcore horrorrajongóknak való, akiknek nincs szükségük cselekményre vagy történetre, csak a nyers látványra. Lehet, hogy a horrorműfajban ez a film mérföldkő lesz, de a Grotesque-el Shiraishi olyan messzire ment, hogy a még keményebb irányzatot keresők előtt már csak az a lehetőség maradt, hogy spec. effektek nélkül, valódi embereken forgassanak.